Oldalbejárat, a dekk és a kavics találkozása (fotó: Lázár Ferenc)
A dekk polárkoordinátás terve
Az egyik szilánk, háttérben a kavics oldalnézete
A fedés és annak rétegfelépítése
1. 1 mm színezett alumíniumlemez
2. Extrudált alumínium rögzítőláb
műanyag hőhídzáró talpalátéttel
3. 8 cm kőzetgyapot héjazat aljzat
és hőszigetelés
4. 7 cm lépésálló kőzetgyapot
hőszigetelés
5. Alumíniumfólia betétes, modifikált bit. lemez párazárás íves trapéz-lemezre ragasztva
6. 85/280/0,88 mm trapézlemez
íves kalapprofilra csavarozva
7. 7 cm kőzetgyapot hangszigetelés
8. Perforált műanyag párafékező fólia
9. Alátét filc
10. Kőzetgyapot hangelnyelő kitöltés
11. 150/280/1,13 mm-es perforált
trapézlemez
12. 1,2 mm galvanizált acéllemez kettős kalapprofil
Szilánkos szerkesztésű terpesztett lemez álmennyezet a feljáraton
A patkó alakú nézőtér
|
Létesítményfelelős építész:
Szabados László (Közti Rt.)
Arénaépület építész tervezői: Skardelli György, Pottyondy Péter (Közti Rt.)
Építész munkatársak:
Molnár Tibor, Farkas Zsolt,
Radványi Katalin
Arénatér építész tervezői:
Skardelli György, Gáspár László, Lázár Ferenc (Közti Rt.)
Építész munkatársak:
Dudás István, Kádas Eszter
Kerttervező:
Havassy Gabriella
Szakági tervezők az arénaépületnél:
Szerkezettervezés:
Közti Rt., Caec Kft., Rutin Kft.
Épületgépészet:
Közti Rt., Polygon Kft.,
Szigma-Coop Kft.
Épületvillamosság, gyengeáram: Közti Rt., VIV Rt.
Tűzvédelem:
Mébart Bt.
Szigetelések:
Pataky és Horváth Építésziroda Kft.
Szakági tervezők az arénatérnél:
Szerkezettervezés:
Caec Kft.
Épületgépészet:
Kovács Pál és Társa Kft.,
Enco Mérnöki Iroda
Épületvillamosság, gyengeáram: Planet Kft., Közti Rt., VIV Rt.
Tűzvédelem:
Mébart Bt.
Szigetelések:
Pataky és Horváth Építésziroda Kft.
Közmű:
Mélyterv Kft.
Közlekedés:
Kasib Kft., Közlekedés Kft.,
Road Plan Kft.
Megbízó:
Rendezvénycsarnok Ingatlanfejlesztő és -kezelő Rt.
Kivitelező-fővállalkozó:
Bouygues Batiment,
Bouygues Hungária
Acélszerkezet:
Rutin Kft.
Hidegburkolat:
R-Bau Kft.
Fotó: Oravecz István | A közvélekedéssel ellentétben a régi BS nem „kaukázusi import” volt, mivel a lelátók rendszere, a megközelítés már a felelős tervező, Kiss István Ybl-díjas építész szellemi terméke volt. Kiss rendkívül kifinomult geometriai érzékkel és gondos szerkesztéssel helyezte el a kör alaprajzban az aquincumi amfiteátrumot idéző lelátórendszert. A környezet kialakítására szervezett köztis házi pályázaton Szabados László és Pantó Gergely javaslata nyert. A komplexumot 1981-ben adták át a nagyközönségnek. Noha Szabados Lászlóék tervjavaslata már akkor is a mostanihoz hasonló emelt dekk kialakítását tűzte ki célul, ez 1981-ben anyagi okok miatt nem valósulhatott meg, és sokáig úgy tűnt, a jelenlegi elképzelésekben sem szerepelhet. A hasznosíthatóság és a fenntarthatóság kérdése nem sokkal a rendszerváltás után elérte a BS-t is. Lassú, de biztos tendenciaként 1999-re a hasznosított idő mindössze húsz százalékában rendeztek csak sporteseményeket. Az év átlagos napjait kulturális események, konferenciák vagy koncertek töltötték ki. A legtöbb haszonnal járó esemény a karácsonyi vásár volt. A csarnok karácsonyi vásár miatt, 1999. december 15-én égett le. A tűz hatására a feszítőpászmákat lekötő, ólommal kiöntött csomópontok megolvadtak, ami a tető féloldalas, ellendülő beszakadásához vezetett.
Az új koncepció
A katasztrófa után az építészszakmán belül páratlan konszenzus alakult ki annak tekintetében, hogy a szerzői jogok alapján – újjáépítéstől vagy új építéstől függetlenül – a tervezési feladat a Közti hatáskörében maradjon. Hübner Tibor igazgató Szabados László stúdióját bízta meg a tervezési feladattal. Hübner és Szabados a hetvenes évek közepén egy meghívásos pályázaton Nigériába tervezett hetvenötezer férőhelyes stadionnal a nagy létszámú sportlétesítmények területén is tapasztalatot szerzett. Építészeti rutinjának, a BS-hez kötődő tervezői múltjának, külföldi résztvevőkkel szerzett tapasztalatainak ismeretében nem keltett különösebb meglepetést Hübner Tibor döntése. Ebben a kezdeti periódusban a stúdió tagja volt még Pottyondy Péter, Gáspár László és Molnár Tibor is. Az első erőfeszítések a körítőszerkezet megtartásával a felújítás irányába mutattak, így a stúdió munkáját a BS egykori felelős tervezője, a 72 esztendős kora ellenére még rendkívül energikus Kiss István állandó ötleteivel segítette.
A kristályszilánkokból és gránitlapból építkező dekk és a kavics kompozíciója
A Köztiben konszenzus alakult ki arról, hogy a régi épület minél nagyobb részét megtartsák és építsék újjá. Több vázlatterv és látványterv született, új köpennyel, kissé kibővítve, új tetővel, először az eredeti, majd meredekebb lelátóval. Ez a koncepció akkor dőlt meg, amikor az ISM a Sport Concepts javaslatára patkó alakú lelátót és a gyakorlójégpálya elbontását kérte. Skardelli György szemlélődő kollegaként ugyan, de már 2000 nyarán azon az állásponton volt, hogy a Köztinek egy határozott és izgalmas komplexummal kell megszolgálnia azt az előzetes bizalmat, amit a tervezői jogok alapján a szakmai közösség szavazott meg nekik. Felállt egy belső zsűri, melynek három Ybl-díjas tagja rajta kívül Marosi Miklós és Dobozy Miklós voltak. A kör alakú elrendezés láttán senki sem volt elégedett – a visszaemlékezések szerint mindenki csak a fejét fogta. Ez az időszakos belső zsűri csak néhány alkalommal ült össze.
A régi BS lelátókagylója túlzottan lapos volt. Az első vázlatok tehát a lelátó megemelésével próbáltak eleget tenni az időközben megváltozott nézőtéri szabványnak, csakhogy a centrális forma egyéb kötöttségeit csak értelmetlen kompromisszumokkal lehetett volna áthidalni. A multifunkcionális rendezvénycsarnokok működtetésének alapfeltétele a gyors ki- és bepakolás. A BS legnagyobb hiányosságaként ellenben sem a körüljáró szint magassága, sem az aréna teherbírása nem tette lehetővé kamionok behajtását.
E gyakorlati problémákon túl a munkát a stúdió tagjai közötti alapvető építészeti véleménykülönbség is lassította. Olyan alapkérdésekben sem sikerült konszenzusra jutni, mint az új köpeny megjelenése vagy a tető túlnyúlásának mértéke. A mindenki által tapintható bizonytalanságot használta ki a felelős tervezői státusz egyre határozottabb igényével fellépő, Michael Lischer és Mike Smith képviselte angol Sport Concepts. Minisztériumi fogadtatása kedvező volt, és a Közti 2000 augusztusára velük közösen készítette el az év végéig érvényes előtervet. Javaslatuk legerősebb formai eleme a Népstadion pilonjainak átirataként keletkezett, tüskével díszített, kifelé dőlő, többszintes üvegfalú doboz volt, és a Sport Concepts által szerkesztett patkó alakú nézőtéri elrendezést tartalmazta, amely a későbbiekben már tervezési alapprogramként szerepelt. Ez a világszerte elfogadott, racionális elrendezés csak jó közelítéssel tudja lefedni az eltérő méretű sportpályák jelentette követelményeket, aminél a szélső értékeket az atlétikai, illetve a kosárpálya jelenti. Az atlétikai pálya külső futógyűrűjére szerkesztett lelátó esetén a jóval kisebb kosárpályához több tucat vízszintes széksor beállítása szükséges, aminek következtében már a negyedik sorból sem lehet megfelelően látni. Egy kisebb pályára történő szerkesztés esetén pedig a mobil sorok alá kerül az atlétikai futópálya, így a szélen induló versenyzőből gyakorlatilag semmi nem látszik. (Erre az utóbbi esetre példa a stockholmi Globe.) A budapesti kompromisszum egy viszonylag meredek, legrosszabb esetben a szélső pályán futó atléta combja feletti rálátást biztosító diszpozíciót eredményezett.
Az aréna fő szintjének alaprajza
1. Küzdőtér
2. Színpad (bemelegítőtér)
3. WC
4. Ruhatár
5. Üzlet
6. Fogyasztótér |
7. Előcsarnok
8. Főlépcső
9. Légtechnika
10. Eseményfelügyeleti híd
11. Volt edzőterem, parkoló
12. Központi raktár |
Hosszmetszet
2000 novemberében nyerte meg a megvalósítási pályázatot a francia Bouygues Batiment.
A Sport Concepts legfeljebb előtervi diagramként értelmezhető funkciósémája ellenére Michael Lischer csapata az összes elképzelhető képviseleti fórumon a projekt felelős tervezőjeként lépett fel. Design Stage 1 (első tervfázis): primátusukat a vázlatnak is gyenge tervlapok rendkívül ambiciózus feliratozásával is erősíteni igyekeztek. A helyzetet nehezítette, hogy a napi sajtóban egyre-másra jelentek meg olyan, a Közti nevével fémjelzett megoldások, melyekhez a magyaroknak semmi közük sem volt.
2001 elején Gáspár László Skardelli György stúdiójába kérte magát, ahol a pécsi Gandhi Gimnázium kiviteli tervein kezdett el dolgozni. A háromtagúra olvadt Szabados-stúdió a patkó alakú elrendezés figyelembevételével, viszont annak 180°-os elfordításával látott az új variációk kidolgozásához. Sikerült az épületet az Ifjúság útja felől, a Népstadion és a drómosz tengelyén tartva újra a Hungária körút irányába tájolni.
A hetenként, kéthetenként ülésező minisztériumi zsűri elnöke Fürjes Balázs volt. Tagjai között szerepelt Schneller István, Matuscsák Tamás, Borostyánkőy Mátyás, Jeney Lajos, Molnár Csaba, a drómosz műemléki környezete kapcsán Cselovszky Zoltán, a kerületi főépítész Miasnyikov Péter, valamint olyan művész-szakértők, mint Ákos vagy a dzsesszzenész László Attila. Számos ülésen a sportminiszter, Deutsch Tamás is részt vett. Vitathatatlan sikere következtében 2001 tavaszától Pottyondy foglalkozott a homlokzatokkal, Szabados László az alaprajzot, Molnár Tibor pedig a környezetet tervezte.
2001 tavaszán a stúdió a zsűri felkérésére négy, épületszinten is értelmezhető tervvázlatot készített a patkóelrendezésre. Szabados László és Molnár Tibor egy-egy, Pottyondy Péter pedig kettő javaslatot prezentált. Szabados téglaburkolatú, felfordított és kissé lapított csónakot idéző tetővel komponált megoldással jelentkezett. Molnár Tibor a patkót szögletes alaprajzzal követő, azt egységesen lefedő síktetejű kompozíciót mutatott be. A radikális formai eltéréseken túl mindkét verzió közös elemét a bejáratnál markáns túlnyúlásával fedett-nyitott teret képező tetőszerkezet jelentette. Pottyondy repertoárjában egy hagyományos építészeti elemekből építkező házszerű ház, illetve ennek ellenpólusaként egy építészeti gesztusaiban redukált, tárgyszerű ház szerepelt. Ez utóbbi csírájában már hordozta annak a monolitikus faltestnek a képét, mely később az építési engedélyre benyújtott változat alapelemévé vált. A minisztériumi tervzsűrin bemutatott négy változatból Pottyondy tárgyszerű variációjára szavaztak, ennek alternatívájaként ugyancsak az általa készített házszerű megoldást jelölték meg. A „futottak még” kategóriában a Bouygues francia tervezője, Vincent Vion egy színes üvegbetétekkel komponált, a drómosz felé gigantikus üveg elemekkel kommunikáló javaslatot tett, amit a megvalósulás veszélye szerencsére sohasem fenyegetett.
Következő lépésként Pottyondy a „galaxis” műhelynévre keresztelt, fokozatosan tárgyszerűsödő megoldással jelentkezett. Legfőbb célja egy főtömegről finoman leváló íves fal megalkotása volt, amely egyértelműen kijelölheti az épület bejáratát és rendezheti az egyre kisszerűbb megközelítés okozta feltárási problémát. Világosan felismerte, hogy ez a lépték már a hagyományos kontextusba illeszthetőség felett áll, így célja nem épület, hanem egy gesztus megalkotása volt. Az akkor még meglévő hídon történő megközelítés rendezésére ez a tervváltozat megfelelő volt. Mindenki megelégedésére úgy tűnt, hogy azt az új budapesti ikont is megalkotja, amely az ISM programjában explicit módon is szerepelt. A gigantikus léptékek azonban sziszifuszi, idegőrlő tervezési munkához vezettek. Magyarországon nem létezik szabvány 12500 fős intézmény kiürítésére, egészségügyi előírásaira, így az összes szakhatósággal erre az esetre szinte új szabályrendszereket kellett alkotni. A tervezés feltételeit viszont csak nehezítette, hogy gyilkos harc ment minden négyzetméterért, és a programja következtében kikerekedő ház idővel úgy ült a telkén, mint egy elefánt a kisszéken. „Külsősként” Skardelli folyamatosan igyekezett „hergelni” az egyetemen egy évfolyammal felette járt Pottyondyt, ám továbbra isl úgy tűnt, a kötöttségek és a kompromisszumok erdejéből nincs kivezető út. A fallal kialakult problémák kapcsán Pottyondy és Skardelli egyébként is sokat beszélgetett egymással, melyek végén Skardelli rendre azon az állásponton volt, hogy nem késő még elővenni a 6B-s ceruzát, nem késő még valamilyen egygesztusú forma megalkotása.
A fokozatosan kialakult telepítési patthelyzetet a minisztériumi zsűri szerencsés pálfordulása oldotta fel. 2001 májusában fogalmazódott meg az igény arra, hogy dolgozza ki a Közti az ideális telepítés és megközelítés rendszerét, amely egységként képes kezelni a metró és a Stadion Hotel tömegét is. Pottyondy Péter ekkor jelezte a stúdióvezető Szabados László felé, hogy egy ekkora léptékű tervezési feladatra friss erőket kell bevonni. Hübner Tibor igazgató – emlékezvén Skardellinek az előző őszi házi zsűriken mutatott aktivitására – a környezet kialakításával az ő stúdióját bízta meg. Skardelli ekkor egy soproni irodaház kiviteli terveinek elkészítésével volt elfoglalva, így két fiatal munkatársát, Lázár Ferencet és a körülményeket valamennyivel jobban ismerő Gáspár Lászlót állította rá a feladatra. Amikor Pottyondy a Közti ötödik emeleti tárgyalójában röviden ismertette a tervezés akkori állását, Lázár Ferenc szinte azonnal felvetette, hogy a Népstadion, a drómosz és az új sportcsarnok monolitikus hármasát egygesztusú ívvel kellene lezárni. Pottyondy maximális támogatásával Lázár és Gáspár rövid időn belül rendkívül feszes téralakítási koncepcióval állt elő. Elképzelésük szerint egy kétszintes, hat méter magas dekk szabályos körívként a Stefánia és a Hungária körút érintőjére feszülve jelentené azt a zárógesztust, amely a hatalmas sportterületet a városhoz kapcsolná. Ezen a dekken polárkoordinátás raszter szerint elhelyezett, felületi textúraként jelentkező szilánkszerű elemek és építmények emelkedtek. A felületet parkolószellőzők, vízfelületek, bevilágítók, zöldfelületek, építményként pedig olyan ellebegő – a klasszikus épületképet nélkülöző – vasbeton szilánkok tagolták, melyek alatt árnyékolók, lépcsők és egyéb kiszolgáló funkciók kaptak helyet. Gáspárék még tudat alatt sem vették figyelembe a telekhatárokat, ehelyett a lázas kreativitás „a-világon-ilyen-még-nem-volt” igényével tették le az első vázlataikat. A Közti többgenerációs gárdájában a tervet sokan blöffnek, gegnek, üres grafikai bravúrnak minősítették. Lázárék köré kettős feszültség fonódott. A stúdión belül Skardelli – már ahogy az lenni szokott – határozottan mást értett „szilánkok” alatt, mint ők, kifelé pedig drámai, nem éppen rokonszenvvel fogadott hatása volt annak, hogy másfél esztendős keserves munkát követően a két frissen bekerült fiatal nemcsak új szempontokat hozott, hanem azokat igen gyorsan sikerre is vitte. Négy hét alatt a születő megoldást Fürjes Balázs, Schneller István és Molnár Csaba is látta, azonban ezeken az ismertetéseken rendre – tapasztalata és karizmatikus érvelése folytán is – Skardelli György vette át a szót. Ez a helyzet számára is egyre kellemetlenebbé vált, célja szerint fokozatosan kihátrált volna a tervezésből, mivel azt akarta, hogy Lázárék önállóan vigyék végig, amit elkezdtek. Ebben az emberileg is összetett helyzetben határozottan más volt ugyanis informális külsősként tanácsokat adni, és megint csak más volt stúdióvezetőként felelősséggel Gáspárék mögé állni, arról nem is beszélve, hogy az alakulóban lévő terv egyre több napi feladatot jelentett. A már említett kommunikációs problémák mellett Skardelli ráadásul nem is bízott a repülő vasbeton tetők képében.
A kulcsfontosságú minisztériumi zsűri előtt egy nappal egy tárgyalásról visszatérve Pottyondy, Skardelli, Lázár és Gáspár a Közti igazgatóhelyettesének, Smaraglay Lászlónak a társaságában a tervről kezdett el beszélgetni. Erre a szerdára Skardelli így emlékezik: „Remek napom volt. Gyönyörű napsütésben sétáltam a Margitszigeten, a vízilabda-EB-n két meccsre is kaptam jegyet, és szabadon járkálhattam az uszodában. Azt az épületet egyébként is nagyon szeretem, ráadásul akkor újították fel. Nem állítottak meg, nézhettem az edző csapatokat, a Köztibe visszaérve pedig a másnapi prezentációra kijövő lapokba botlottam. Akkor azt gondoltam, hogy üljünk le, beszéljük ezt talán még egyszer végig.” Kezdetben csak az aggodalma élt a másnapi ismertetéssel, Gáspárék debütálásával kapcsolatban. A lassan estébe forduló rendkívül kreatív beszélgetés alatt Skardelli határozottan körvonalazta egy új, egyívű épület formáját, a tér kapcsán pedig a nehezen megfogható vasbeton tetők helyett a természeti metaforaként értelmezhető, funkcióval bíró üvegkristályok képét. Ezek a kristályok a földkérget idéző dekk felszínén egy magmatikus természeti forma, a kavics jelentette szabálytalan tömeg vizuális ellenpontjaiként jelennének meg. E beszélgetés után este 11-kor Pottyondy Péter lelkesen hívta fel Bojti András üvegművészt felesleges cserepekért, mire ő közölte: a maga részéről ugyan nem üveges, de ha lerajzolja, mire van szüksége, másnapra egy zacskóban a Közti ajtajára akasztja. Még aznap éjjel egy órakor Pottyondy a vizafogói kavicsosztályozóba is ellátogatott, ahol koromsötétben egyetlen lánctalpas traktor dolgozott. A leghátsó kupacból szinte vaksin tapogatva három követ választott ki, ezeket másnap reggel vitte be Skardelli György délelőtt készített makettjéhez. Gáspár és Lázár egész éjjel dolgoztak az új variáción, a debütáló minisztériumi zsűrire egyetlen perc alvás nélkül mentek. A program az volt, hogy Skardelli ismerteti a dekket, majd Pottyondy az engedélyezés előtt álló házat. A számítógépes terveket Farkas Zsolt készítette, ám az új variáns épületmodelljét erre az alkalomra még nem merték végigfuttatni. Az új változatról kezdetben még Szabados László sem tudott, a Közti igazgatójának is a stúdióvezető mellőzésével mutatták be. Ezt követően több indulatos megbeszélés eredményeként alakult ki az építész tervezői kijelölés.
Ezen a zsűrin Deutsch Tamás csillogó szemekkel várta az ismertetést, Fürjes Balázstól tudhatta, hogy nagy előrelépés várható. Skardelli bemutatta a dekket, mire Deutsch csak annyit mondott, már régóta ilyen rajzokat szeretett volna látni, majd Pottyondy következett. A mondandóját követő elégedett csend a környezet megnyugtató rendezésének szólt. Skardelli György ezt a csendet kihasználva vette elő az addig a háttérben álló, aznap délelőtt készített kavicsos-üvegszilánkos munkamodellt, és programon túl ismertette az épület kialakításának új lehetőségét is. Szavainak hatására a zsűri egy emberként dőlt hátra, mindenki érezte, hogy megvan az, amit a tűzvész óta keresnek.
Délután Skardelli már a miniszterelnök kabinetfőnökének ismertette a makettet, az augusztus 21-i, Népstadionban tartott kihelyezett kormányülésen pedig véglegesen döntöttek arról, hogy az új terveknek megfelelően építik fel az Arénát.
A nagy darálás
Skardellit Györgyöt már régóta foglalkoztatta egy természeti metaforaként értelmezhető egygesztusú épülettömeg építészeti problémája. Ez a kő- vagy kavicsforma már a 2000-es hannoveri expó pályázatán második díjas tervében is jelentkezett. A Nemzeti Színházra kiírt meghívásos pályázat anyagaként pedig egy mesterséges szigetre helyezett gömbtömeget alkotott.
Az áttörést jelentő sikeres június végi zsűri után egy pár rövid hétre rendkívül feszültté vált a viszony a Bouygues-gal, mivel a szerződésükben nem szerepelt a környezet kialakítása, ráadásul nem voltak felkészülve az éppen engedély előtt álló ház megváltoztatására. Az általuk is komoly energiabefektetéssel beszerzett hatósági állásfoglalások érvényüket veszítették, úgy tűnt, az állami szinten is támogatott új variációval kicsúszhat az épület kontrollja a kezükből. A kellő emocionális töltés is hiányzott: sem ők, sem pedig az angolok nem értették az Aréna jelentőségét, számukra ez az épület pusztán a bejárat, kijárat, lelátók és küzdőtér pragmatikus szimbiózisát jelentette. Szerencsére az augusztusi rajzok láttán a főnök, Luc Aubin teljes támogatásáról biztosította a tervet, ami a Bouygues „belső ellenzékét” is lecsendesítette. Aubinnek annyi kikötése volt, hogy a lelátómaghoz már tényleg ne nyúljanak azért, hogy szeptemberben elkezdődhessenek az alapozási munkák. Kérte még, hogy a belső 80%-ban az eredeti maradjon, csakhogy ez a 80% nem volt mérhető. Skardelli – az előzetes egyeztetések harcai által nem kötve, redundáns információktól nem bénítva – a belső közlekedést is módosította. Az előcsarnokban addig éktelenkedő lépcsőházakat strangostul, gépészetestül félretolta.
A zsűrit követő három hétben Skardellinek 200-as léptékű tervekkel kellett bizonyítania, hogy a program a Bouygues megfogalmazta kötöttségekkel együtt is elfér az új formában. Eközben Pottyondy Péter az utolsó simításokat végezte az engedélyezési terven, mivel konszenzus alakult ki abban, hogy a régi változat mindenképpen egy hivatalos pecséttel kerüljön elvarrásra, és csak ezt követően kérjék a végső variáns módosított engedélyét.
De addig azért még volt egy-két kanyar. A Bouygues a zsűri állásfoglalása ellenére sem volt hajlandó azt a tervváltozatot engedélyezésre benyújtani, amin az új környezet szerepelt. A kérésük az volt, hogy fehérítsék ki a helyszínrajzot, amire viszont Gáspár László nem volt hajlandó. A határidők szorításában a régi „engtervért” felelős Szabados László fokozódó értetlenséggel szemlélte Gáspár ágálását: miért nem lehet a megbízó Bouygues kérését teljesíteni. Helyszínrajzként végül – a későbbi félreértéseket elkerülendő – az új környezet szerepelt, rajta vastag felirattal: a zsűri által elfogadott változat. A Bouygues félelme egyszerre volt irracionális és érthető, ugyanis a parkolóra sem volt szerződésük, mégis egyértelművé tette a zsűri: ha nincs parkoló, akkor ház sincs. Ez a parkoló körüli határozatlanság szintén ötletek ámokfutását eredményezte: volt úgy, hogy a drómosz alá (sic!), vagy a Stefániára, esetleg a küzdőtér alá képzelték. Gáspárék kétszintes dekkje alatt kialakítható parkoló azután magától értetődően oldotta meg ezt a problémát.
Az építési engedély augusztus végi kiadásával újabb szerzői jogi konfliktus támadt, ám a „kavics” alapötleténél bábáskodó Pottyondy Péter tisztában volt annak értékeivel, így a kérdéses zsűrin így nyilatkozott: „Ha engem bárki megkérdez, hogy a két ház közül melyiket kellene felépíteni, akkor egyértelműen az újat támogatom.” Világosan látta, hogy ez a lépték csakis tárgyként értelmezhető, és folyamatosan kereste is azt a formát, ami az épületet leginkább lekövethette volna. A megoldását meghatározó monolitikus falakat a keskeny híd következtében eleve irányított bevezetés maradványaként továbbvitte. Csakhogy Lázár Ferenc és Gáspár László környezetet rendező platója már az ív okán is az arénára terelte a forgalmat, így bármilyen egyéb építészeti gesztus feleslegessé vált. Ráadásul egy olyannyira ősi építészeti elem, mint a fal, eleve kizárja az épület tárgyszerű kezelését. Úgy tűnik, a dekk alakulásának négy hetében Pottyondy Péter az összes felismert probléma és megkötöttség ellenére – vagy talán éppen ezért – nem tudta megoldásától a kellő távolságot tartani, és a 6B-s ceruzát elővéve azt a megváltozott környezetre hangolni. Ebben az intellektuálisan felfokozott és rendkívül robbanékony helyzetben Skardelli karizmatikus egyénisége tehát szikraként hatott.
Nyár végére a környezet megkapta végső formáját. A korábbi lebegő szilánkokból poláris raszter szerint szerkesztett három kicsi és kettő nagy kristály keletkezett. A kicsi építmények lépcsőházakat, a metró felé eső nagy kristály két újabb lépcsőházat, sörözőt és 10 jegypénztárt takar, a csarnok felé eső nagy kristály pedig a hatodik lépcsőháznak, egy kávézónak és – rendkívül praktikus árukapcsolással – a sportmúzeumnak ad helyet.
A folyamatos pénzügyi megszorítások ellenére a dekk burkolata több ezer négyzetméternyi, 5 cm vastagságban lerakott gránit lett. Ez a szinte irreális lépték viszont példátlanul felerősítette az alapkoncepció vizuális megjelenését. Ugyan miből is lehetne egy magmatikus formát szülő, azt ásványi kristályokkal ellensúlyozó kéreg, ha nem gránitból?
A tervezési folyamat utolsó, rendkívül romantikus eleme szintén az ösztönös alkotói kreativitásra reflektál. A közel négyszázötven méter hosszú íves platót sokáig csak a két metrókijáratnál lehetett elhagyni. A problémát már korábban érzékelve, egyik reggel a Köztibe érkezve Gáspár László, Bojti András megmaradt üvegcserepeinek egyikét szinte ösztönösen a nagy sikert aratott papírmodellbe szúrta. Ezt a mozdulatot ma a Hungária körút–Stefánia sarokra felállított, a dekkhez filigrán híddal kapcsolt, lépcsőként is funkcionáló információs torony rögzíti.
Wesselényi-Garay Andor
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
