A Toldy Gimnázium bővítése, Budapest

Reál? – Amikor szinte kivétel nélkül humán beállítottságú igazgatói voltak, mint jelenleg Porogi András magyar–történelem szakos prózaíró?
Vajon milyen az ideális megrendelő? – Egy válasz a sok közül: reálgimnáziumban igazgató, történész, irodalmár és író!
Van egy iskola a maga 150 évével, patinás, neogót – a boltíveiről sok régi diák álmodik a mai napig... Van egy igazgató, aki a tanári kar prominens képviselőinek szívós rábeszélésére vállalta el 12 éve, a legendás Pataky Gyula magyar–történelem–testnevelő tanár három évtizedes igazgatása után, az iskola vezetését…
És ami NEM volt a 150 éves iskolának: rendes tornaterme… Az alagsori pincét „zsebtornateremnek” csúfolták, ahol a fiúk szorongtak, a jobb időket látott dísztermet a koedukálás után a lányok foglalták el.
Ennyit előtörténetként kedves Olvasó, és elnézést: a Toldy név hallatán nehéz abbahagyni az anekdotázást, hiszen nagyapám, apám, gyermekeim... összesen úgy 40 Reischl járt ebbe az iskolába.
Tornaterem kell!
Az igazgató felhívott – én örültem – szinte lehetetlen! – mondtam, majd talán mégsem! – megfutamodás és vázlatok… és a konklúzió: ide jó karban lévő, fiatalos, de tapasztalt, hagyománytiszteletet szerető és művelő, egy csipetnyi puritánsággal egységet teremteni tudó építész kell! – ki lehetne az más, gondoltam, mint Földes Laci. Mindez hét éve történt!
Sok víz lefolyt ott lenn a Toldy alatt a Dunán, és most itt a ház a Donáti utcában, szemben az Alkotmány-bírósággal. Olyan pőrén és egyértelműen, ahogy kell, a tégla támfal vonalát követve, a szomszéd házakhoz „csapódva”.
Hol a tornaterem? Kérdezhetnénk, de rögtön feltűnik az iskola udvaráról, elbújtatva a föld alá. Nem véletlen, hanem vároldali adottság! – nem lehetett mást tenni, csak a régi, hányatott sorsú iskolai grund – ahol annak idején fociztunk – beépítésével, a szomszéd társasház jogainak tiszteletben tartásával.
Tudni kell, hogy ez a telek éppen hogy elég volt egy gimnáziumi tornaterem „befogadására”, és szorosan mellette ott a teraszosan kiképzett iskolaudvar és a tekintélyt sugárzó, az udvar felől négyszintes iskolaépület.
És természetesen, ahogy lenni szokott, a tornaterem funkcióihoz odacsempésztek rajztermet, tanárit stb. Tehát mire összeállt a program, a tervező egyszerűen kijelenthette: ez fizikai képtelenség! – és ekkor születnek nagy dolgok: Mi lenne, ha keresztbe fordítanánk a csarnokot, ami ugyan átnyúlik a másik helyszínrajzi számú iskolaudvar területére? – Ilyenkor kellenek a mi „szeretett” jogászaink és egy strapabíró megrendelő!
Így az új épület alaprajzi és tömegszerkesztése képletszerűvé válhatott: a Donáti utca vonalában egy többszintes „rendes” ház, ahol az öltözők, raktárak, valamint a rajzterem a tetőtérben vannak, mögötte pedig a nagy fesztávú tornaterem a földbe rejtve, zöldtetővel. Mindez persze nem elég! – az igazi építész számára ha már lúd… legyen piazzetta is!
A piazzetta: a tervező kedvence – kinn is vagyok, meg benn is, mégis védetten, és lehetőség a terephez, az iskola tornaudvarához, épületéhez kapcsolódni. A kis udvar két jelképszerűen telepített, majdan árnyékot adó fája még hiányzik, de nem hagyhatók el (Tadao Ando: „absztrahált természet”?). A piazzettáról felmenő lépcső klasszikusan, mint a régi oskolák-líceumok udvarán, simul a támfalhoz, a támfal részeként, határozottan és mégis alázattal, jól fogja bírni a meg-megújuló diáksereg mindenkori rohamát.
Lépjünk be az épületbe. Bármelyik szinten tesszük, világosan és képletszerűen tárul fel a tornaterem maga és az egész épület közlekedési rendszere. Az első benyomás. Milyen nagy! – sokkal nagyobb, mint kintről hittük volna, ez aztán az igazi erény itt a vár lejtőjén!
A másik fantasztikus hatás a derengő fény, háttérben a tornatér természetes megvilágításának szépsége – és nem utolsósorban funkcionális szükségszerűsége! „A legjobb természetes megvilágítással rendelkező tornaterem, amit ismerek” – mondtam a megnyitóünnepségen, és valóban: most, amikor az elmúlt héten diákjaimmal igazán borongós, esőre hajló napon néztük meg az épületet, igazolta lelkesedésemet. Taníthatóan jól sikerült a „ravasz” shed-tető, ami északra néz és klasszikusan, a kiállítási termek megvilágításához hasonlóan kialakított – furfangos automatikusan záródó-nyíló, időjárásra „érzékeny” ablakokkal.
Még egy fontos mozzanat! – a függőleges közlekedés és a helyiségek horizontális megközelítésének egymáshoz való viszonya. Példamutató a ház bejáratának „felfűzése” a lépcsőtérre, ami a kis alapterület ellenére, alig észrevehetően vertikális térként megfogalmazott, minden érkező szint rejtett módon „erkélyként” is funkcionál. A lépcsőtér vertikális megnyitásával a közlekedő rendszere levegős és áttekinthető, ami minden középületnél, különösen egy iskolánál kiemelten fontos szempont. Emődy Attila mesterem mondta annak idején a '70-es évek végén: „a középületek értékét, méltóságát a jól méretezett és jól megvilágított közlekedők adják” – talán evidens ez a megállapítás, de a helyszűkére, pénzre stb. hivatkozva gyakran elfelejtődik ez a „semmiség”. A lépcsőtér itt „beengedi” a fényt és „ad” belőle a folyosóknak is, amelyek részben már a tornatér felé „tekintgetnek”. Magam talán az egyik legnagyobb építészeti értékének ezt a kettős fényjátékot érzem: a tornatér egyenletes és funkcionalitását kiemelő megvilágítása mellett a lépcsőtér és a közlekedők derűs és egyben bensőséges, természetes fényét.
Még egy fontos térbeli megoldás: a tervező(k), helyesen, a feltárófolyosókkal korrigálták a telek hátsó határának és a Donáti utca vonalának eltérő koordinátáit. Így érdekesek és használati szempontból kifogástalanul működve funkcionálnak, a minél kevesebb diák, annál keskenyebb folyosó „elvét” követve.
Az épület anyaghasználata is olvashatóan egyértelmű: az érzelem és a racionalitás kettősségének egysége itt is tetten érhető. A tégla használatának jelenkori indokoltságát itt a Várban több jól sikerült épület bizonyítja, a közeli Wallenberg ház (Csomai–
Reimholz), a kissé távolabbi Medve utcai iskola bővítése (szintén tornaterem, Sólyom–
Cságoly) és még néhány egyéb ház. Természetesen – ahogy az írás kezdetén is említettem – a Toldy Ferenc Gimnázium épülete és udvarának markáns támfala miatt itt kötelezően a téglát kellett használni. A tervezők a „kötelező kűr” megfutásán túl a „szabadon választott” szakaszban is biztos kézzel és érzékkel választottak anyagokat. A fatáblás burkolatok, korlátok meleg hatását ellenpontozza a nyersbeton födémek szikársága és szigorú anyagszerűsége.
Talán itt megállhatunk egy szóra: hiszen annyi, de annyi zavar és félreértés van ezzel a szegény betonnal kapcsolatban… ami persze érthető, hiszen egykor érdemtelenül magasztalták, majd háborús bunkerként herdálták, vagy éppen házgyári kaszárnyák alapanyagaként, szintén a bunkerhatás reménytelenségével terhelték meg. „Szegény” beton próbált megfelelni annak, amit mi kényszerítettünk rá, nem az ő hibája, ha kerékbe törjük, enged az erőszaknak. Pedig a vassal házasítva ő tud elég jó lenni, terhet hordani pillérként és tereket lezárni födémként, különösen, mikor rendesen megterheljük, akár mint itt az iskolában nyüzsgő diáksereggel, vagy a tornatér felett földdel, növényzettel.
Voltak persze itt is problémák, éppen a tornatér igazán profi módon megtervezett gerenda- fiókgerenda-shed-tetős kombinációjú nyersbeton födémének kivitelezésénél „felejtette el” a kivitelező a folyosóknál, lépcsőtérnél még tudott és alkalmazott technológiai gondosságot. Földes Laci futott ide-oda, hogy javíttassa a dolgot. Ismert a történet, tapickoljuk be, fessük le, mondják a „hozzáértők” könnyedén, mintha egy vályogfalról lenne szó. A tervező kénytelen volt megkérni, hogy írjak egy hiteles szakvéleményt, miért nem jók az elkendőző hadműveletek. Az érvelésem lényege az volt, hogy a nyersbeton speciális műkő, és ahhoz hasonlóan kell vele bánni, a műkövet nem festjük, hanem stokkoljuk vagy csiszoljuk. A tornaterem tetején szerkezeti betonnál a stokkolás nem jó megoldás, csiszolni kell! A tervező az igazgató úrral együtt elérte a nem kis költségű munka elvégzését, és az eredmény mutatja, nem szabad ilyen „egyértelmű” esetben megalkudnunk. Laci is megnyugodott, és ahogy ő mondta, most már a gyerekek is nyugodtan felrúghatják a labdát a mennyezetre, nem fog károsodni, és még a nyoma sem fog látszani az idők folyamán.
Még egy anyaghasználati érdekesség a tornaudvar felé lejtő tető téglával való lefedése.
Hűű! – sóhajtottam, amikor észrevettem a megnyitón, kérdeztem is a tervezőket merészségükről, mondták, sok munka volt, drukkolok, hogy az idő őket igazolja!
Kedves Olvasóim! Talán érzitek, örülök ennek a „történetnek”, és kérem, fogadjátok szeretettel ezt az új épületet ott a vár oldalában! Érdemes elballagni – szigorúan gyalog – bármilyen időben, mert arrafelé nincs rossz idő, az utcák tudják a dolgukat, vezetik a vizet, a hólét, ahogy kell. Ez az épület is tudja a dolgát, láthatóan, de szerényen, méltósággal és rejtett szépségekkel neveli a diákokat, ami a legfontosabb!
Még egy tanács: ha ott vagytok, simogassátok meg a rézkilincset a Donáti utcában a bejáratnál, nem fog megmarni az oroszlán, ami kitartó tervezői utánajárás révén készült el, az eredeti, 150 éves, Toldy Ferenc utcai főkapu oroszlánt formázó kilincsének másolataként.

Építész:
Földes László,
Pethő László, Mórocz Tamás (Földes és Társai Építésziroda Kft.)
Építész munkatársak:
Bukta Csaba, Fuferenda Edit, Fülöp Veronika, Klimaj Lívia, Schiller Ádám
Épületszerkezet: Becker Gábor
Statika:
Szőnyi László, Szabó István
Gépészet: Oltvai András,
Oltvai Tamás, Lengyel Zsolt
Elektromos terv: Oláh Andor
Környezet: Bán Karolin
Külső közmű: Kádár László
Mélyépítés: Bólya János
Tűzvédelem: Papp László
Sporttechnológia:
Mihalek István
Oroszlános kilincs:
Nagy József iparművész
Építtető: Budavári Ökormányzat Polgármesteri Hivatala
Lebonyolító: Óbuda-Újlak Rt.
Kivitelező:
Magyar Épületszerelő Rt.